Mélán evez a semmi vizén
a bortól kapatos koravén Hold
körötte csillagmiriád ragyog
unt mosolyú fémszínű csillagok
Alant a mélyben a nyugtalan sors, alszik éppen
mint éltes favágó hortyog
megpihen az erdő irdatlan kebelén
felette mélán evez a semmi vizén
a bortól kapatos koravén Hold
Vajon ki volt az, aki elsőként kérdezte Istent?
Senki vagyok, nevem, hazám a hontalanoké
nincs kenyerem, nincsen házam
még a szalmaszál is nagyobb nálam
nincsen semmim, nincsen ágyam
a semmi üres vánkosán
kutatom hasztalan vágyam
Mélán evez a semmi vizén
a bortól kapatos koravén Hold
körötte csillagmiriád ragyog
unt mosolyú fémszínű csillagok
kiülnek a tornácra éjjel nesztelen vágyban
a fiatal borzas tollú sarlósfecskék
szárnyuk alatt kéklő messzeség
ím újra itt van, megjött
ez az unhatatlan szösz-sötét
a vagonok méla csörömpölő csendjét
csak a költők ismerik igazán
mert a világ s benne a tengernyi félelem
mi embertől való
úgyis fennakad egyszer a világ ág-bogán
súg nekem is halkan, alig hallható:
a kettensúly az igazi egyezség
egyedül sosem hat az élet-altató
Igen, mert vannak éjek, mikor hurokba feszül a szó, vetélőfonál, bogozni való láncfonállá válnak a mondatok.
VálaszTörlésMély gondolatokat fogalmaztál meg. Ölellek és gratulálok.
Drága Lil!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett ez a pár perces kis gondolatfoszlányom...:)
én is ölellek,
Robin