Naptár - Javított változat

Január - Fergeteg hava




A hófödte csúcsok csendesen fénylenek,

a hegygerincek lankáin sízők suhannak alá,

testetlen valójuk nyomán

távoli horizont magánya sejlik fel,

mint egy ősi álmodás ringató szelleme,

a bércek csipkéin pillanón oroz a fagy egy vádló látomást,

s lent a mélyben megrezzen

egy kisebb, sziklás perem néhány vérköve,

havat kiált a szél, havat kiált a remény is,

hontalan hópelyhek hullnak alá

a nyugos- ég tejfehér csendjéből,

a falu szélén, a rétek alján,

pirosló gyermekarcok répaorrot szúrnak

egy jól megtermett hóember nevető arcába

a merengő napfény csendesen átjárja

a percnyi-boldog ember- lelkeket

az örök- tél lassan múlandóvá váló

hűvös ködvirág királyságában



Február - Jégbontó hava



Árja szalad a forrásnak, a lét bodzabokra

napfény-trillákat zeng

a növő tavasz-ébredő szelekben,

az erdő mélyén a tölgyek lombot fogannak,

apró gyermekarcok nevetik épp

a tél martalóc, önző képmását

a tarló avítt lélek-göröngyei között,

elvonul a haragos, öreg tél,

a fagyos szentek még messze, nem érkeznek,

rebbenőn ébred a táj, keresi az elveszett képeit, kincseit,

mézízű vonzalmában is szelíd és játékos,

pajkosan cserfes, mint az első igazi,

északi szelek szárnyán érkező,

üde, tavaszi lehelet



Március - Kikelet hava



Tépett papíros az úton, hordja, viszi, cipeli

a tavaszi könnyű léptű szél,

fent a magosban vihar szeme villan

hirtelen- érkező zápor

terül szét a fakadó rügyeken

a kaszálón csendben fodroz a szél

egy kis rész szénahalmot,

űzi, kergeti, új célok felé,

az álmodás babonázza lázasan

a nyugos csöndek végtelen nagy tudósát,

a tavaszi pitypangot,

arrébb megkondul egy álmos lélekharang,

frissen ébredt virágok röppenek szét

a tér nyújtózó, távolba futó vonalán,

a bokrok mögött, a tanyavilág éltes kapujának tövében,

lelkesen virít a füvek alján

egy, az éjszakával ébredt tüzes tulipán.



Április - Szelek hava



Kajánul vigyorgó szelek robbannak át

a hágó nagy, méla szája közt

s futnak ki végtelen terekre,

ébrednek a vicsorgó kábulások,

ébrednek a szertelen kedvek,

alattuk a friss zöldben pompázó mező,

ezernyi susogó nesz,

ezernyi lélekharang a tisztás merengő csendjén

egy bükkfán agg bagoly pózol álmosan,

arrébb tóféle, felszínén tikkadt tavirózsák

perlekednek a friss, szertelen szellők gyermekien pajkos

bozontos képével, álmodás ül a város falakon, mintha

egy percre megállt volna az idő, annyira csak,

hogy bevárja önnön újjászületését a létnek,

a tavasz hirtelensége és a tél lobbanó siráma

ütközik meg most a lelkekben, kövér szelek

fújják, lombozzák egy emberi tüdő szűkülő véráramait

a város felé poroszkálva

egy öreg, fáradt fiákeren

Hamarosan ébred a táj.



Május - Ígéret hava





Hangok a szélben, hangok a reggelben,

gőzölgő kávéillat száll a térben,

a sarki kávézók

már megvetették ébredő nyári- kertjük,

cipők koppanása az aszfalton,

a jól ismert képek,

egy villamos méla csörömpölése,

egy troli elhaladó képe,

az újságárusnál ma is

kézbe veszik a népszabit,

ma sincs senki, aki valakit

végre egyszer teljesen felszabadít,

dübörgő május illat leng a bérházak falán,

az eső mint virágszirom

hull alá a langyos délelőtt omló vonalán,

kutyák futnak ki csaholva

kietlen, éltes, agg, öreg terekre,

az óvodákban gyermekarcok fénylenek,

felsejlik bennük halkan

a valamikori értelem tiszta kéznyoma,

levest főznek a másodikon egy közeli házban,

lobogó vízben zöldségek fürdenek,

az apróra vágott hús

fejest ugrani készül az ízes lébe,

a munkahelyekre ma senki sem ér be időben,

mindenki elkésik, mindenki siet,

csak én állok itt, egyedül és magányosan,

bizalmas májusi fényeket kémlelek

a reggel távozó síkjában



Június - Napisten hava





A fény örömódát zeng a zöldellő lombok felett,

az ágak közt halvány fénycsík mementó, a láz,

melyet a gyarló Napisten folyton megkíván

s magának önző mód megszerez,

mert ez az a szerelem, mely csak nyáron terem,

rózsaszín keble felett a cseresznye is mosolyog most

vissza rám, nagy, ringó szemével, a kertvégi,

csendes kis fán, mellette az egres, a füttyös barack,

odébb már a szilva lassan kínálja magát

a meggy ereje sem lankad,

szüntelen piroslik parányi alakja,

mint ahogy a vér piroslik az erekben,

ó éltető napfény, ó éltető mámoros forróság,

fond körém lágy ívű hajad, fond körém

kiterjesztett nagy szárnyad,

ó áldott június,

nyárnak első zajongó látomása,

nemes június,

mennyi fény az utakon,

mennyi csodás lelemény a tarló lágy csendje közt,

ma még az is zöldell, ami fakó, élettelen volt

a tegnappá merevedett múltban, ma még minden élet,

minden cselekvés, édes-boldog szertelen nyár,

élet fakad minden öleléseden,

élet nyílik a csókjaid után,

itt időz mindig, mint virágok

szirmán fakadt boldog látomás,

az ezer színben pompázó életteli szerelem



Július - Áldás hava



Ezernyi szín a végtelen, ezernyi nyíló szenvedély,

a fénylő napkorong lázasan fut az égen,

alant a búzatáblák tövében

alélt tücskök és fényes páncélú bogarak

szenderegnek a hőségben,

a fák odvába riadt macska bútt

a rekkenő hőség elől,

a városszéli legelőn a langy szélben

gyermekkézből futó papírsárkányok

fénylenek szelíden,

halk remegés fut át a tájon,

mint amikor a mosoly

átfordul nevetésbe,

még csak éledező az öröm,

még nem lép a szférák csendjébe a vágy

még nem, csak halkan lélegzik, pulzál,

bizonyítékokat keres, önmagát keresi

születő érzéseiben,

s csak remél, remél szüntelen,

tisztán és nyílón fordulnak aranysárga napraforgók

haragos felhők mentén születő friss zápor

hirtelen érkező cseppjeihez



Augusztus - Újkenyér hava



Erősödik a vásár zaja a dombok alján,

százrét futó ösvények nyíló vonalán

pirosló ajkú leányok incselkednek,

a pirosló ajkú legényekkel,

bort vesznek magukhoz az öregebbek,

nagy, éltes fahordókból,

sülteket, és frissen barnult kenyeret hordanak szét

nagy fatálcákon,

felettük a nap ébersége ezer színben fürdeti

a lomha fövenyen nyújtózó

díszes, faragott asztalokat,

mintha minden rezgés, mintha minden ütem

egy felé haladna, a dél kissé lelassít,

bevárja az érkező délutánt,

de a nap tüzes ereje nem szűnik lobogni,

közben járnak a lábak, folyik a tánc,

ébred tenger szerelem, ébrednek a naiv vágyak,

a szoknyák mélyén rejtező öntudat

lassan alábbhagy,

mint ahogy a nap is lassít körös futásán,

s éjjel érkezik nagyszárnyú csillagokkal,

a völgynek zaja halkabbra vált,

hazatérnek ezen a nyári tivornyán ébredt szeretők,

hazatérnek a fáradtak, kik most már alvók,

halkan szendergők, csak egy pár van még,

aki fogja, szorítja a jelen kezét lelkesen,

egy szénaboglya tetejére kiülve,

kéz, kezet simítva,

nézik a végtelen- méteres

érinthetetlen ég-világ beszélő,

rojtos szélű csillagokkal teli

mesekönyvszerű képeit



Szeptember - Földanya hava



A fény még lázasan nyújtózik a fákon,

de lassan már bánatos őszbe vegyül a táj,

a csenevész bokrokon hajnalonként

puszta-ízű hideg szellő fut át,

nesztelen surrog az élettelen lámpavasakon,

majd megül a falu főterén lévő nagytemplom

díszes kőlépcsőjén,

kifújja magát, egy percre csak,

megpihen benne egy konok álmodás,

aztán szűnik az éltető varázs,

egy végtelenbe szaladt

titkos lélek-egyesülés

és hangtalan, lelkében

bánatos nyugalommal

útra kél belőle a nyár.



Október - Magvető hava



Pára lebeg a táj felett, köd szitál a lombokon,

a járdán kettőt lép egy bizonytalan álmodás,

fenn a légen nyugodt rend ül, dér csillan a szentek bajuszán,

s a puha méz-barna fövenyen guruló aranybarna levelek,

mint lázas-lelkű pillangók, ha perlekednek egymással,

szemközt egy házfalon tábla hirdeti, itt az ősz, megérkezett

karomba karol egy jól ismert fuvallat, kalapom lágyan

lengeti a szél, kopott sínén (az ősz ritmikus ködén)

villamos csörtet be az álmok képzeletében lelt

magány-megállóba csendesen



November - Enyészet hava



Szikár fagy dörömböl a városszéli házak ajtaja előtt,

a holttá dermedt közeli mezőségen riadt hollók

perlekednek téli, fagyos szelekkel,

fent a légen nyugodt rend ül,

a tél érkező hangja egybe kovácsolja

a borzas-álmos lagymatag felhőtengert,

az emberek már kabátban indulnak el otthonról reggelente

meleg kávéillat száll a körút hajnali fényeiben,

a lusta pékek omló-foszló kalácsokról álmodnak éjjelente,

a Király utcában, egy bérház éltes, agg csendjében

hangtalan vacog egy szerelmes pillanat,

írás a falon, gondolat a szívben,

egy édes- álom feledett csókja

a végtelen kőrengetegben



December- Az álom hava



Hidegre ébred, ki ilyen reggelre ébred

a víz már hártyásodik a tó felszínén,

jéggé alakul a világ, fagyot kiált a táj,

halkan, mormolón mereng a pusztai szél,

s bent az erdőmélyen, barlangok mélyibe,

összehúzza magán egyetlen és utolsó cifraszűrét

egy bakonyi betyár, mint régi szellem jár a fák közt

régen halott szerelemről beszél,

a lélek taván illan egy hitehagyott gondolat,

s fent a bércen a gyermeki leánytest végleg hazatér,

ölelő szerelmese forró csókjával ajkán

álmodja tovább a halál nagy,

végtelenbe nyúló gyémánt-hideg álmát.