Totó

Először a trafik nyit ki, aztán a virágárus, majd az édességbolt, végül a totózó. Minden nap így indul. Ez a rendje és ideje az itteni létnek. Aki a környéken él, lakik, dolgozik, iskolába jár, nap, mint nap ezzel a képpel találkozik szembe reggelente. Meg még egy másikkal. Egy kissé hóbortosnak tűnő öregúr képével, aki kopott cekkert szorongatva hóna alatt éppen átkel a járdán, de fél szemmel már a totózó ajtaját nyitó Ágikára sandít, aki a fogadóiroda felettébb fiatal, és felettébb csinos munkatársnője. Nemrégiben helyezték át ide, amikor a Vásárcsarnokban átépítés volt, és egy időre megszűnt a helyszíni sportfogadás. De szeret itt, a fogadók kedvesek, a közeli pékség igazán jó választékkal üzemel. Csupa bajor, meg sváb finomság, a rozsos kiflitől, egészen a sós perecig, hatalmas és széles a választék. Akár maga a pék, aki legalább százötven kilót nyom, vasággyal meg ki lenne vele a két mázsa. Ágika már messziről kiszúrja az öregurat. Szokásos reggeli rituálé. Ági nyit, András bácsi betipeg, a fogasra akasztja melegebb időkben a kabátját, zakóját, kardigánját, helyet foglal a bejárattól pontosan mértani középen lévő asztalnál. Az asztal öreg és kopott, a szék kényelmetlen, forgácsosra ült, elnyűtt, kidobni való darab. De, azt nem lehet. Itt mindennek értéke van. Úgyis, mint a berendezésnek, de úgyis, mint magának a játéknak, a játékszenvedélynek, amit a hely képvisel. Hetven év már, hogy itt, e helyen fogadóiroda létesült, kormányok, rendszerek, háborúk jöttek és mentek, de a totózó mindig is totózó maradt. Rendíthetetlenül dacol mindenféle korokkal. Igen, a bútor kopottas, a kirakat dohos és porszagú, a kis fakönyöklők viseltesek, a fogas régimódi, csorbák, töröttek rajta a tartók. De a vázában mindig friss a virág, a padlózat tiszta és jó illatú, makulátlan fényű, az ívelt kovácsoltvas lámpák csodás színvilágban ontják a fényt, az iroda munkatársai kedvesek, szolgálatkészek. És, ami igazán nem mellékes, törzstagoknak mindig friss kávé dukál. Ünnepnapokon még teasütemény is. Ez az óta van így, amióta Boglárka nagyasszony vette át az iroda működtetését. Ennek már vagy negyven éve, de az idők során szinte semmi sem változott. Talán csak annyi, hogy Boglárka nagyasszonynak, már tényleg nagy és terebélyes külsőt kölcsönzött az eltelt idő, és a vezető szerepet már nem gyakorolja, boldog nagymama. A veje, a Feri vette át a totózó irányítását, mit ne mondjak, piszok jól csinálja. Mindezt úgy, hogy nem sérült, nem vált erőszakosan újjá a patinás intézmény.




Bizony, intézmény ez a javából. Ennek a helynek híre van, titulusa, az ország fogadóirodái között az első, a legnagyobb, az ismételhetetlen, az utánozhatatlan. Nincs még egy olyan hely, amely azzal büszkélkedhet, hogy tőle indult a pályaudvarra a legendás Aranycsapat a svédországi világbajnokságra. Pedig, így történt. Puskás, Kocsis, Hidegkuti, Bozsik és a többiek, itt álltak meg egy percre, hogy kitöltsék a heti totószelvényt, persze, nem saját indíttatásra, hanem egy elvtársi jó szóra, mert a futball a nép sportja, a totó meg a nép játéka. No, így aztán lett nagy hírverés, több ezren furakodtak, tolakodtak, lökdösődtek a totózó előtt, mindenki az ászokkal akart fotózkodni, egynémelyek arra vetemedtek, hogy tippet kérjenek, vagy tippel szolgáljanak. Az élsportolók csak nevettek ezen, csendesen itták a kávét, ették a teasüteményt. Boglárka, aki akkoriban még igazán kisasszony volt, a későbbi nagyasszony szerephez, sürgölődött, forgolódott, tüsténkedett a focista urak körül, élvezte a helyzetet, a helyzetét meg pláne. A pletykák szerint a későbbiekben annyira jó viszonyba került némely futball hőssel, hogy a fogadóknak osztogatott, odasúgott heti tippjei nem nélkülöztek alaptalanságokat, igazán hozzáértő javallatok voltak azok. Első kézből, de minimum kettő férfikéztől érkeztetvén. Ez a ragyogó múlt. Kérdezhetnénk, hogy milyen a ragyogó jelen, de a jelen minden, csak nem ragyogó. Az épület, amiben az iroda működik, romos, szinte lakhatatlan, rég bontásra ítélte a Városi Tanács, de amíg nem találják meg a jelenleg benne lakók új otthonát, addig még a helyén marad, vegetál tovább. Hogy meddig, és mikor érkeznek hatalmas lendülettel az épület ellen a buldózerek, még senki sem tudja. Sokan sajnálni fogják, ha nem lesz már itt ez a totózó. Van, akiknek ez a második otthona. Kis túlzással még olyanok is vannak, akik az első helyre sorolják. András bácsi ilyen. Ezerkilencszáznegyvenhét óta jár ide. Akkor került Pestre, akkor indult útjára a totó. Csak ide jár, sehol máshová. Hát, hogy ne hívja ezt a helyet otthonnak? Külön fogasa van, külön asztala, külön széke, külön készítik számára elő a szelvényeket, a Népsportot ide rendeli, ide hozza a postás. András bácsi itt törzsvendég. A legrégebbi. Szinte rokon, családtag, a totó pápája, nagymestere, doyenje. Mindenki így hívja: Az Öreg. Öreg, mondj egy tuti tippet, Fater, olyan isten nincs, hogy nem nyer a Dózsa, no, Öregúr, mire megy a Fradi a kupában? Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések zajlanak András bácsi és a fiatalabbak között, kikérik, szinte kikövetelik a véleményét a meccsekkel kapcsolatban, és be kell vallani, hogy az Öreg, bizony nagy totós. Többször volt már tizenhármasa, de egyszer bejött neki a plusz egy is. Pechje volt, mert azon a héten több is akadt belőle, így nem nyert mesés vagyont, viszont hitel nélkül futotta a Skodára. Az asszony nagyon örült neki, azzal jártak a Balatonra, amíg Ilonka meg nem halt. Utána már nem volt szükség sem az autóra, sem a nyaralóra. Az autót oda ajándékozta Gábor unokaöccsének, a nyaralót eladta, és a lakást nagyobbra cserélte az árából. Kész haszon volt, jó befektetés. Jó, a francokat. Megőrül ebben az otthonnak csúfolt három szobás magányban. Azért van itt nyitástól, szinte zárásig. Itt senki sem zavarja, senki sem küldi haza, hogy András bácsi, ideje lesz menni, várja otthon a család, az unokák, a tennivalók. Ismerik, tudják, hogyan telnek a napok számára, és azt is pontosan tudják, hogyan lehet legjobban kezelni a magányt. Társasággal. Most ősz van, nemrég indultak el a hazai és a nemzetközi bajnokságok. Rengeteg a jó meccs, igazi futballdömping van szerte Európában. A jó totós mindig kivár picit, nem adja le azonnal tippjét. Körbenéz a csapatok háza táján, lelesi az infókat. Ki sérült, ki nem játszhat eltiltás miatt, ki az, akire pikkel az edzője, melyik csapat milyen formában van, hogyan sikerültek az átigazolások. Mit mutat a statisztika. Ez mind nagyon fontos tényező. A totó az a típusú szerencsejáték, ahol ugyan hatalmas és fontos szerep jut a szerencsének, de az sem kevésbé fontos, hogy a tippelő milyen háttér információkkal rendelkezik a meccsekről. Meg figyelni kell a bundára is, hogy melyik csapat fekszik le a másiknak. Figyelni kell a nemzeti sajátosságokra is.



Az olaszok hajlamosak elbliccelni a meccseket, a spanyolok általában szív meccseket játszanak, az angolok igazi színházat csinálnak, a németek meg vedelik a sört, és taktikus rigmusokban buzdítják csapataikat. A magyarok… Már egy ideje nem szívesen fogad a hazai meccsekre. Untatóan hat rá a sok balhé a csapatok háza táján, mindig van valami botrány, valami nagy lenyúlás, jogszerűtlen pénzügyi manőver. Pedig, a hazai meccsek voltak a legjobb meccsek. Ej, azok a Népstadionbeli páros mérkőzések! A Fradi, az MTK, a Honvéd, az Újpest… Micsoda játékosok, micsoda győzelmek. Micsoda remek hangulat. De, ennek az időnek már régen vége, szinte darabjaira hulltak, eltűnnek a semmi ködén az akkori emlékek. Gólt lőtt a múlt. Egy nullára vezet a nosztalgia. Közben, Ági már az asztalhoz hozta a kávét, a teasüteményt, a Népsportot. A szemüveg előkerül a tokjából, a kis bőr neszesszerből az asztalra helyeződnek a szelvények. A szerencsetoll is szépen odakerül a szelvények mellé. Kettő szelvényt tölt ki minden héten, maximum kettő kétesélyes tippel. Ha valaki jobb és több esélyt ad magának a nyerésre, az nem igazi totós, lelkes amatőr, primitív tippvadász. Tudás, felkészültség, rutin és szerencse, ez a jó totószelvény összetevői. És persze a gondosan és jól ki- és megválasztott mérkőzések. Ezekkel általában nincs baj. Főszezonban semmiképp, nyáron, az uborkaszezonban előfordul, hogy akad egy-egy szint alatti listára kerülés, de a szükség törvényt bont. A jó totós nem reklamál, játszik. András bácsi elkezd játszani. Először az újságot kell alaposan átolvasni. Hétvégén idegenbe megy a Fradi, idén nem annyira jók távol az otthonuktól, de a Siófok az ellenfél, aki pedig arra cáfol rá ebben az idényben, hogy, aki azt mondta egyszer a házam a váram, az bizony tévedett. Idén igen nyúlakol jelleget ölt a siófoki futballstadion. Fix kettes. A Debrecen otthon fogadja a Kecskemétet. A listavezetőhöz látogat a nyolcadik helyezett. A Debrecen az elmúlt négy mérkőzését megnyerte, a Kecskemét mérlege kettő iksz, kettő vereség. Most mégis meglepetés lesz, leikszelnek a csapatok. Védelem a védelem ellen, megyeszékhely. megyeszékhelynek feszül. Szép csatának ígérkezik, a tippje döntetlen. A Dózsa, régi-újabb nevén UTE, még újabb nevén Újpest FC, szintén otthon fogadja ellenfelét. Piszok rossz formában futballoznak a Megyeri útiak, nem lenne meglepetés, ha a vendég Diósgyőr el tudná vinni a három pontot. Oda is adjuk neki. A tipp kettes. És így, ebben a szellemben születnek meg a tippek, a mérleg és a valóság közt lavírozva, kézen fogva a szerencsét, kérdő fohásszal tekintvén a futball szépséges múzsájára. Amikor elkészült, kitöltődik a szelvény, akkor az még nincs készen. Át kell futni még egyszer, hogy ne legyen benne hiba, helytelen tipp, rossznak tűnő megoldás. Egy utolsó simítás, a szemüveg visszakerül a bőrtokba, a Népsort szépen élre, lapjára hajtva, a bőr neszesszer, benne a következő játékhoz szükséges szelvényekkel a kézitáskába kerül. Minden készen áll a szelvények megjátszásához.



András bácsi felemelkedik székéről, és a közelibbre eső terminál felé csoszog. Járása esetlen, nehézkes, léptei öregesen kiszolgáltatottak. Mozgása híven követi az idő múlását. Lassú, de megfontolt. Óvatos, de törékeny. Bölcs és nyugodt, akár a hatalmas hegyek ölelésében rejtező végtelen mélységű tó. Ágika már várja, szinte egész idő alatt erre a pillanatra várt. Arra, hogy András bácsi szokás szerint megdicsérje ruháját, frizuráját, mosolyát, kedvességét. A nők, de még a fiatal lányok is szeretik, ha egy férfi úriember, ha gentleman, ha udvarias, jó modorú. András bácsi minden ilyesfajta kritériumnak megfelel. Igazi férfi. Egy igazi megtántorodó férfi. Mert az öregúr nem jut el a terminálig, pár lépésre attól hangtalan a padlóra omlik, még megkapaszkodni sincs ideje, teste utat engedve a gravitáció törvényének, élettelenül terül el az évszázados keramiton. Ági hangosan felkiált, majd kirohan a pultból, és az idős férfihez siet. András, bácsi, András bácsi, kelljen fel, az istenért! Mi történt magával? Mi történt magával… Mi történt? Semmi sem történt. Az öregúr idős volt, beteg és törődött. Használt, elnyűtt. A legjobb történt, ami történhetett vele. Meghalt, ott és úgy, ahogyan a legjobban szerette volna. Otthon, a tippek és talányok világában, az egyetlen helyen, ahol mindig is szeretett lenni, ami meghatározta a mindennapjait, az életét. Mások, biztosan olyan helyre vágynak, mint mondjuk egy lakatlan sziget, vagy egy luxusszálló, vagy a család közelsége. De András bácsi nem ilyen ember volt. András bácsinak saját asztala volt itt, elnyűtt széke, viseltes fogasa, esernyőtartója. András bácsi itt volt valaki. Ő volt az Öreg, az idő futballkapitánya, a múlt sportbajnoka, a totószelvények örökös szövetségi kapitánya. A kettő kitöltött e heti szelvényt végül senki sem játszotta meg, nem tudni, hogy milyen eredményt ért volna el a totókirály. Azt viszont biztosan tudni, hogy azon a nagy és hatalmas égi futballpályán, ennek az öreg és lankadt szívnek is jut majd hely, illik rá egy poszt a halhatatlanok futballklubjában. Mert minden meccsnek csak akkor, és igazán akkor van vége, ha az Isten, ez az égbéli végtelen hatalommal felruházott futballbíró belefúj a sípjába. A légbe szúr, sivít, éles hangon három sípszó, utána már senki számára sincs hosszabbítás.