Egy Széphez

Dadogássá jajdulnak szavaim
mikor hozzád térnek.
Ezek a tények. Megőrjít lényed.

Megőrjít, hogy vagy, s a tudat
léha boldogsággá korcsosul bennem.
Nincs semmi, ami defend, ami véd,
érzéki csalódások köd-útján járok.

Mennyi fény eme úton! Mennyi sóvárgó
képzelet, aranyban úszó sugár,
mennyei zaj, csodás csönd.

Utazok. Kattog a kerék, robog a vasút.
Alszom. Hálófülke,
szemben öregúr, balra
idétlen ficsúr, jobbra egy szőke.
Vágyra hív karma, körme s látod rajta
ki jött tőle, és hova bízik térni.

Ablakot nyitok. Zokogok. Az éj vigasztal.
A nagy kövér cseppek folyammá gördülve
hagyják el rőt arcom, zakóm sivár
szövetvilágába vesznek..
Jaj, hová néz e fátyol-tekintet, kit keres, téged?
Reméllek.

Kelt a reggel. Hozzád térek. Te csendben
mosolyra fordulsz, a csomagomért nyúlsz,
eltolom kezed, s nézem (csönd hull ránk) a szemed.
/2002. március/