Álomnovella

Pszichológia, neurózis, hipnózis, pszichoterápia. Különböző szakszavak, melyeket manapság már könnyedén használ az orvostudomány ezzel foglalkozó ága. A szakszavak értelmi egésze voltaképpen egy ember köré épül, ezt az embert úgy hívták: Sigmund Freud. Szellemóriásként kezeljük, egy olyan új terület első pionírja, ahol előtte, korát megelőzően még senki sem járt. Az elme, a tudattalan, az ösztönök világa az övé. Mi zajlik belül? Miért így zajlik? Mik cselekedeteink mozgatórugói? Mi, mire épül, hogyan következnek egymásból az egyes folyamatok. Hosszan taglalhatnám Freud munkásságát, de most nem ez a választott témám. Viszont kötelezőnek éreztem vele indítani, hogy a későbbiekben otthonosan mozogjunk az álmok világában. Nagy hatású művében (Álomfejtés, 1900) Freud egész addigi eszköztárát felvonultatja, elemzi és használja, hogy egyes kidolgozott tételeit, elképzeléseit papírra vesse. Leírhatatlan, azaz újszerűség, szabadság, amit kortársai kezébe adott ezzel a művével. Csoportok, irányzatok tucatjai kezdték követni őt, használni módszereit, alkalmazni a pszichoterápia során az egyes munka, kezelési folyamatokat. Freud orvos volt, dolgozott is hivatásában, közkórházban is, különböző területeken. Ez remek támpontot adott művei gyakorlati meghatározásához a későbbiekben.


Mai második alanyunk, szereplőnk is orvos volt. Még pedig szintén egy bécsi orvos. Természetesen az akkori közszellem szerint, nem csak ebbéli ambíciói töltötték ki életét, vagyis az orvosi hivatás gyakorlása, hanem például az írás művészete is. Arthur Schnitzler orvos családba született, apja elismert professzor volt Bécsben. Így nem meglepő, hogy az ifjabb Schnitzler is az orvosi pályát választotta, ideggyógyászként végzett a bécsi egyetemen. E tudását később jól kamatoztatta irodalmi munkásságában. Egészében a kor gyermeke volt, minden ízében a haladást szolgáló eszméket támogatta, közeli barátságot ápolt Freuddal, könnyedség volt számára, e barátság ápolásában, hogy egy városban, Bécsben, alig pár utcányira laktak egymástól. Ez a barátság alapvető fontosságúnak mutatkozik Schnitzler most elemezendő művéhez az 1926-ban megjelent „Traumnovelle” tekintetében. Hívhatjuk „Álomnovellának”, de jelent már meg „Álmok éjszakája” címen is, vagy legutóbb (nem véletlenül) a „Tágra zárt szemek” kezdő címet viselte. Ez a kisregény pontos látlelet a nagy társ munkásságának gyakorlati eredményeiből. És mégis pont annyira megfoghatatlan, mint ahogy maga Freud szimbolikája, eszköztára. Nem könnyű írás. Nem könnyű szöveg. A látszólagos játékosság, néhol könnyed hangvétel mögött ott húzódik a kiszámíthatatlan értelmi és érzelmi vonal. Sosem érezzük magunkat biztonságban az olvasói szerepben. Mindig történik valami meglepő, valami más. Valami modern. Schnitzler nem megy távol magától, önmagán átszűrve alkotja meg a szöveget, a főhős orvosi mivoltába, saját magát helyezi, persze nem fizikai szinten, hanem metafizikai megközelítésben. Nem nagyon szerette elhagyni szeretett városát, Bécset, így ez a novella is itt játszódik. Egy fiatal házaspár mindennapjaiba vezet be minket, ahol a látszólagos nyugalom, a viszonylagos érzelmi háttér láthatóan csupán sejtetése egy ismeretlen világnak, valamiféle elfojtott, ösztönös agressziónak. Orvos főhőst választ, nem véletlenül. A tézist, az analitikus eszméket ki más tudná hitelesen képviselni? Fridolin életében látszólag rendben mennek a dolgok. Szép családja van, egy csodálatos kislány apja, a felesége okos, izgalmas nő. Munkájában sikeres, egzisztenciája megfelelő. A társadalmi ranglétrán folyamatosan felfelé tart, pályája töretlen ívű. És mégis. Valami mégsem teszi ezt az egészet vállalhatóvá, szerethetővé, élvezhetővé. Ez a valami pedig az elfojtott vágyak, a meg nem élt bűnös szenvedélyek világa. Túl rendben van ez az élet, túl precíz. Hiányzik az izgalom, a kitörési pont. A hétköznapok lendülete. Schnitzler remek húzása, hogy ezt a hiányt nem önmaga által teremti meg főhősében, hanem a felesége elfojtott szexuális vágyait adja kezébe eszközként. Albertine álmai adják az alapot Fridolin hiányérzetének felerősödéséhez. Egy korábban együtt élt világ hirtelen kettéválik, és szabaddá válik egy járható út, de egyben egy járhatatlan is. Eltűnik a valóság, az álomba hajló irreális vágyak veszik át a hatalmat a két ember tudatalattija felett. Mégsem lesz ez egy külön utazás, egyikük vagy a másik számára, minden lépcsőre együtt lépnek fel, minden hegyet együtt másznak meg. A cím pontos és kíméletlen. Álomnovella. Olyan novella, amit az elme ír a test helyett. Ahol nem, vagy csak alig létezik a valóság. Vagy egy hitt valóság létezik, ami meglehet csalfa, de az is lehet (és ez a legnagyobb trükk), hogy mégis élhető. Százhúsz oldal csupán, szépen szedett, formás betűkkel. Kihagyhatatlan alkotás, mindenkinek, aki tudja, vagy legalább sejti, hogy milyen is lehet „befelé” élni.

Elemzésem második részét a novellából készült, eddigi legsikeresebb film taglalása teszi ki. Nagy hatású filmélménnyé nemesedett az alig eltelt idő során Stanley Kubrick utolsó filmje, a Schnitzler novella alapján készült „Tágra zárt szemek”. Sokan azzal vádolják Kubrickot, hogy korábbi irodalmi adaptációban (Ragyogás, Lolita) lazán kezeli az eredeti szöveget. Ez most is igaz, de nem abbéli mivoltában, hogy a novellát le kellett porolni, a hosszú eltelt idő miatt, hanem azért mert pontosan ismeri az írói elképzelést. A szándékot. Kubrick magas fokú intelligenciája mellett, befolyásolhatatlan ösztönlény is volt, nem csoda, hogy egyetlen munkát vállalt Hollywoodban, azt is barátja, Kirk Douglas kedvéért. Ez volt a „Spartacus”, ami igazán sikeres film lett, de nem mutatkozhatott meg benne Kubrick igazi zsenije. Később aztán igen. Több alapfilm rendezője, köztük a 2001: Űrodüsszeia vagy éppen a kultikus Burgess regényből készült Mechanikus narancs. Kísérletező kedvű alkotó volt, igazi szabad elme. És mégis. Ez a kisregény alapjaiban érdekelte. A freudista fővonal. 1999-et írunk, voltaképpen már rengeteg tudunk, hogyan, miként működik az elme. De Kubrick tisztában van azzal, hogy ennek a tudásnak az alapja állandó. Csupán több rétegre bomlik fel az idővel. Ezzel a szándékkal áll neki filmjének. Filmjének, melyet az utóbbi húsz év egyik meghatározó alkotásai között tartok számon. Minden elemében élvezhető. Ott van benne az összes elem, amit Schnitzler vegyít művében, a fiatal, tépelődő lélek az orvos képében (Tom Cruise játssza, remekül), az elfojtott szexuális vágyak tárgyképének ösztönlénye, a feleség jellemrajzában ( Nicole Kidman zseniális játékával). Mögöttük New York elemekre bomlott képei, egy vonzó, de egyben mégis taszító mikrokörnyezet. Egzisztenciális biztonság, de egyben érzelmi bizonytalanság. Misztikum, transzcendens vonalak, mélybe tartó dekadens, nem e világi elemekkel. Freudista alapokon nyugvó dialógusok, mimikák, testbeszédek, szexuális aberrációk, harsány kéjképzetek és megvalósulások. Hosszú, széles snittek, nagyobb lélegzetvételű vágástechnika. Arc közeli kameramozgás, kis totál sokrétű alkalmazása. Pozicionált fény technika, változatos tárgyi elemek. Sodró lendületű, az érzelmi fokozás eszközével élő zenedarabok, etűdök. A konfekcionált eklektikus képek csak álcák, választott tévutak. Álca, ahhoz, hogy az elmében zajló folyamatok a maguk teljességében tudjanak valóra válni a főhősök pszichéjében. Ha az író részt vehetett volna az alkotás folyamatában, biztosan elégedett lenne a végeredménnyel. Többször nézendő, minden elemében felfedezésre sarkalló mozi született a rég elhunyt osztrák író kissé porlepte művéből. Könyv a pszichéről, mozi az elfojtott vágyakról, nem csak kalandoroknak. Sajnos már egyik alkotó sem élvezheti műveinek sikerességét. Arthur Schnitzler 1931. október 21.-én hunyt el Bécsben, neve, személye ma is nagy megbecsülésnek örvend szülővárosában, hazájában. Stanley Kubrick 1999.március 7-én hunyt el, 71 éves korában, nem sokkal a „Tágra zárt szemek” forgatásának befejeztével. A premiert már nem élhette meg. Alakjával a modern filmművészet egyik óriása távozott.