Likőr

Ha engedtem volna,
hogy te ülj le elsőnek,
talán észre sem veszem,
annyira lényegtelen volt



Félhold fakó borospohár,
felette ing, mozduló kéz,
habban fürdő néma tisztulás
szappan illat, buborék, változás



Nézem magam, füst mereng a térben
kályhamagány, elhaló tűz, menedék
jéggé dermedt világ szava zakatol a légben,
fagyott ablakban gyöngyöző homályvirág



Nem tudom, hogy a pohár vagy a bor,
ami igazán vonzóvá tett aznap este,
de lettél nekem te, s maradtál,
tested ébredő lángnyelv, vulkán, tűzcsóva



Csak nem áll össze a következő strófa,
szóval a bor, meg a pohár, meg a szappan, meg a kéz
télben omló vágyak, részegség, merész fohász
ajkad húsába kapott az elmosott pohár



Megtört lelkek balladája ez, valami homály
sebed színes volt, hétszínű végtelen
odakaptál kezeddel, védted a jelent,
ne sírj, hallgattam, ez miatt tényleg ne sírj



Minden fájdalom egy-egy hullámkör,
mint fuldoklóban az elhaló gyönyör
megnyugodtál végül, azt hiszem nevettél
emberibb voltál, mint ahogyan megszülettél



Nem kérek több bort, mondtad
ennyi épp elég volt, másra vágysz
rám? - kérdeztem tettetett félelemmel
hát igen, búgtad vissza, lesz még időnk az elmúlásra



Hevesen intettem, kezem levegőben kaszált
röhögtem, gyermek, neveletlen, szerettem a szád
a szomszéd asztalon tenger rőt gyöngye villant
egy női szempárban, végtelen óceán kék



Némán halkuló dob szavakkal
fontam köréd lassító igét
minden szerelem ördögi kör, minden félelem gyalázat
csókra tapadt száj a válasz, ajkad hűs likőr, sosem lázad