A reggel hűvös volt, kisebb ködfoltok lepték el az erdő alját. A fák alján a moha a sok esőzéstől duzzadt volt és életerős, arrébb az avar alatt érett gombafajták rejtőztek. Korán kelt, szokása volt a hajnali szürkületben úszó tájat szemrevételezni, megfigyelni vajon milyen változást hozott ez a hirtelen őszbe fordult éjszaka. Komor csendben lépdelt, jobbján egy vizsla követte. Kelt barna, morzsaszín kutya, itt-ott deres foltok merengtek a bajusza körül. A tölgyek méla csendben lombjukat eregették, koronájuk tövében baglyok lakta odúk, alant a törzs vonalán fakopáncsok rezegtették csőrüket a fakéreg felett. Lent, a völgyön túl hetyke napfoltok jelentették, itt a reggel, még arrébb a tófelszín díszesen csillogott. A parton már nagy volt a nyüzsgés, sokan levetették már utcai ruháikat és fürdődresszbe bújtak. A start nemsokára kezdetét veszi és az első úszók hamarosan a vízbe vetik magukat. A nyárutó egyik nagy látványossága ez, idén a sok esőzés majdnem gátat szabott a rendezvénynek, de a napok béli hideg idő ellenére a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy megtartják az átúszást. A víz huszonkét fokos, nem éppen ideális, de még a lélektani határ környékén van, kicsit több zsírozás kell, meglehet, nem fecskében kell nekiindulni a távnak, de különösebb probléma nem fordulhat elő. Esőnek nyoma sincsen, a mentőhajók csatárláncot alkotnak egészen Boglárig. Aki nem bírja, kifullad, ők majd segítenek neki. Ez a program mindig is a sokszínűségéről volt híres. Van itt sok-sok amatőr úszó, férfiak, nők, gyermekek, fiatalabbak és idősebbek egyaránt, és néhány profi is vállalja a távot beépítve a ritmikusan felépített edzéstervbe. A táv különösebb rutin nélkül is teljesíthető, de nem árt óvatosnak lenni. Aki spicces, vagy egyéb módon szedálta le szervezetét, az nem vehet részt ezen a sporteseményen. Itt mindent komolyan kell venni, a víz sohasem tréfál. Az orvosi csoport is készen várja az esemény kezdetét. Mindenki a rajtra vár.
Nehezen szánta el magát az indulásra. Éppen most múlt két éve hogy meg tanult úszni. Ideje volt, mindenki ezzel zaklatta, itt laksz a tó környékén, és nem vagy képes rászánni magad? Pedig pofonegyszerű. Menj le a Gyula bához, két hét alatt úgy megtanít úszni, hogy kopoltyúid nőnek tőle. Nem kell nekem, minek az, a víz és én a nélkül is barátok volnánk, nem bántjuk mi egymást. De aztán mégis rászánta magát. A két hétből végül két hónap lett, de mára elmondhatja magáról, hogy alapszinten műveli az úszás egyes válfajait. Nem akart a tömeggel érkezni, a nevezési idő elég hosszú ahhoz, hogy megreggelizzen és kényelmesen lebaktasson a hegyről a Révfülöpi start helyig. Még egyszer fejben elpróbálta hogyan fogja végigcsinálni. Kényelmesen, a saját tempóját úszva, figyelve a környezetre, a kiszáradásra. Nem időre megy a dolog, ritmikusan, szépen, lazán. A cél szentesíti az eszközt. És itt az eszköz a saját teste. A cél pedig. Nem kapott rá választ. Késő délelőttre fordult az idő, lassan a delet kongatják, itt az ideje az indulásnak. Mindketten elindultak céljaik felé.
Modern időkben mindenki a modern idők gyermeke lesz valamilyen szinten. Az átöltözés után regisztráció. Neve, neme, mikor született, mennyi a súlya, magassága, betegségei, milyen gyógyszer szed, vérnyomása rendben, tessék vigyázni, a víz kellemes, de sokan vannak. Óvjuk és támogassuk a másikat, nem vérre megy a küzdelem. Jó úszást, győzze le a vizet! Egy csinos nyalka lány egy szalagot helyez a jobb csuklójára, rajta egy vonalkód. Ezt olvassuk le majd a túloldalon, és akkor pontosan meg lehet tudni az időeredményt. Az első kétszáz ajándékpólót kap. Kell is nekem póló, nekem a célom kell. Egyedül van ezen a parton, a másik már szemből figyel, csendesen kucorog egy sarokban a tömegtől távol, de minden mozdulást észlel, minden hangot hall, minden cselekvésre reagál.
A víz hideg volt. Így délidőben is sokan indultak neki a távnak. Hangzavar, zászlók lobognak, a hangosbemondó felhívja a figyelmet, hogy a beérkezés után Balatonbogláron hatalmas buli veszi kezdetét az úszók tiszteletére. Csodás gondolat, de nem az övé. Egy kisebb bolyban kezdett el úszni, körötte csupa fiatal, lányok szivárványszín fürdőruhákban, fiúk hosszú úszó sortban, férfiak úszószemüvegben. A tempójában haladt, csak semmi sietség. Egyenletesen vette a levegőt, a karcsapások száma nem haladta meg a percnyi hatvanat, a lábtempó ritmikusan követte a haladási sebességet. Öt kilométer. Sosem úszott le még egyben ennyit. Öt kilométer és még valamennyi. Tengernyi táv. Tudta ezt ő is odaát. Együtt készültek, ő a vízben, a másik a parton. Sosem szólt egy szót, sem ha nem ment olyan jól a felkészülés, nem szidta sem szemmel, sem hanggal, csak csendesen a lába mellé lépett a hazaút során. Egy simító kéz sok mindent képes helyettesíteni, hát még egy simító érzés.
Fél távnál érezte először, hogy valami nincs rendben. Tagjai ernyedtebbé váltak, nehezebben kezdte venni a levegőt, a lábtempója nem tartott szinkront a törzsével. Fáradni kezdett, ennyi volt csupán a jel. Majd három kilométer, nagyon szép eredmény ez is. Hamarosan int egy hajónak, az felveszi, ihat is, ehet is, és könnyedén kiviszik a partra. Nem kell túlzásokba esni. Megpróbálta, nem ment. Fáradni emberi dolog. Sokszor lépni is nehéz, nemhogy úszni elsőre öt kilométert. Jól van ez így, majd jövőre újra megpróbálja. Nem hét nap a világ, több is veszett Mohácsnál. Ilyen közhelyekkel áltatta magát, miközben pontosan érezte, hogy ez most itt nagyon kevés. Érezte ezt ő is. Közelebb lépett a parthoz és feszülten figyelni kezdett. A levegőbe szimatolt, orrába szökött a fröccsenő víz szaga, kettőt fordult a tengelye körül és aprókat vakkantott, majd újra leült. Az úszó továbbra is fáradtnak érezte magát, teste csak sodródott a vízben, mozgása töredezetté vált. Hol az a csónak? De egészen egyedül volt. A körötte lévő térben semmilyen más emberi alak sziluettje nem bontakozott ki. Sem csónak, sem hajó, sem más úszók nem voltak a közelében. Kezdett pánikba esni, teste görcsbe rándult, mozgása lelassult, szinte megmerevedett. Úsztatón felfeküdt az alig hullámzó víz felszínére. Várta, hogy újra erőre kapjon, a célra már nem gondolt.
Hirtelen egy hang szólt hozzá a semmiből.
- Na, mi van pajtikám, hűsölünk? Hogy is van ez? Boglár nem arra van, hanem a másik irányban. Lazítani, mindig mondom, próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani. Hogyan csináld? Kérdezel vissza. Harminc éve pofázok neked mit, hogyan érdemes, és te csupán annyit tanultál meg hogyan kell kérdezni. Azt hiszed ez elég? A föntieknek lehet, de itt a Balaton közepén csak a halak hisznek neked. Lazítani, próbálj meg lazítani, annyi hülye van, legalább te ne játszd el neki k az ostobát. Juszt is máshogy legyél bolond! Annyi lehetőség van hülyének lenni, de nem mindegy hogyan adod a bolondot. Ennyi a különbség. A lábtempód nem az igazi, látszik, hogy keveset gyakoroltad, és a szuflával is akadnak gondok, de sebaj, itt van neked ingyen kórháznak a Balaton. Vagy mégis mennél tovább? Akkor mozdulj, odaát a parton várlak. Próbálj meg lazítani, az istenért, még a végén nekem kell beúsznom érted.
A szél kissé megemelkedett, egy vitorlást sodort felé, segíthetünk, nem, nem köszönöm, az átúszásra jöttem, még versenyben vagyok, minden rendben. Mikor a hajó kissé eltávolodott a hasára fordult és újra egy kellemes, ritmikus tempóban úszni kezdett. Egyáltalán nem érezte fáradtnak magát, az előbbi kimerültségnek nyoma sem volt. Nem haladt gyorsan, de a kezdeti ritmust újra fel tudta venni. A távolban már látta a partot és a megérkezőket. Lassan lehanyatlott a nap és beköszöntött a délután. A víz hűvös volt, de nem elviselhetetlenül. Hullámok alig fodrozták a felszínt, a nap kellemes melegítő ereje a délután érkezésével sem szűnt meg teljesen. Már hallotta újra a hangosbemondót, újra látta a zászlókat. A part mentén nagy volt a nyüzsgés, mindenki szerencsésen célba ért. A mai utolsó beérkező versenyzőt várjuk, pár méter, pár lábtempó és ő is célba ér. Gratuláljunk neki. Éljen, éljen.
Öt kilométer és egy kevés. Utána milyen nehéz elhagyni a vizet, elhagyni a tavat. És mégis mekkora megkönnyebbülés. Gratulálunk Sándor bácsi, ön az legidősebb versenyző, aki ez idáig képes volt átúszni a tavat. Hatalmas siker, országos hírű sporteredmény. Nyolcvan évesen ilyen kondiba lenni, irigylésre méltó. Az idő. Az idő nem lényeges, mindannyian fejet hajtunk a teljesítménye előtt, ha megengedi a helyi tévé egy rövid interjút is készítene önnel. Villogjanak a vakuk, itt az ember, aki legyőzte az időt és az öregséget. Halleluja. De mondja bácsi, miért vállalkozott az ön korában erre az embertelen kihívásra? Megígértem valakinek. Kinek. Az nem fontos, a lényeg hogy megtartottam az ígéretem. Vége az interjúnak? Vége. Hazamehetek? Haza. Viszontlátásra. Viszlát, Sándor bácsi, gratulálunk, ha van lehetősége jöjjön fel a budapesti stúdióba is, leadjuk az esti show műsorban is a hírt miszerint ön egy élő legenda. Az volnék? Én csak megpróbáltam lazítani. Hogy mit tetszett csinálni? Lazítottam. Viszontlátásra. Elindultak. Együtt, egy úton, egy időben és térben. Mint régi jó barátok. Olyan szép ez a nyárvégi erdő, lassan lombjukat hullajtják a fák, érkezik az ősz, érkezik az elmúlás. Csendesen a lába mellett lépdelt a hazaút során. Egy simító kéz sok mindent képes helyettesíteni, hát még egy simító érzés. Ilyenek ezek a kiöregedett vadászkutyák.
Nehezen szánta el magát az indulásra. Éppen most múlt két éve hogy meg tanult úszni. Ideje volt, mindenki ezzel zaklatta, itt laksz a tó környékén, és nem vagy képes rászánni magad? Pedig pofonegyszerű. Menj le a Gyula bához, két hét alatt úgy megtanít úszni, hogy kopoltyúid nőnek tőle. Nem kell nekem, minek az, a víz és én a nélkül is barátok volnánk, nem bántjuk mi egymást. De aztán mégis rászánta magát. A két hétből végül két hónap lett, de mára elmondhatja magáról, hogy alapszinten műveli az úszás egyes válfajait. Nem akart a tömeggel érkezni, a nevezési idő elég hosszú ahhoz, hogy megreggelizzen és kényelmesen lebaktasson a hegyről a Révfülöpi start helyig. Még egyszer fejben elpróbálta hogyan fogja végigcsinálni. Kényelmesen, a saját tempóját úszva, figyelve a környezetre, a kiszáradásra. Nem időre megy a dolog, ritmikusan, szépen, lazán. A cél szentesíti az eszközt. És itt az eszköz a saját teste. A cél pedig. Nem kapott rá választ. Késő délelőttre fordult az idő, lassan a delet kongatják, itt az ideje az indulásnak. Mindketten elindultak céljaik felé.
Modern időkben mindenki a modern idők gyermeke lesz valamilyen szinten. Az átöltözés után regisztráció. Neve, neme, mikor született, mennyi a súlya, magassága, betegségei, milyen gyógyszer szed, vérnyomása rendben, tessék vigyázni, a víz kellemes, de sokan vannak. Óvjuk és támogassuk a másikat, nem vérre megy a küzdelem. Jó úszást, győzze le a vizet! Egy csinos nyalka lány egy szalagot helyez a jobb csuklójára, rajta egy vonalkód. Ezt olvassuk le majd a túloldalon, és akkor pontosan meg lehet tudni az időeredményt. Az első kétszáz ajándékpólót kap. Kell is nekem póló, nekem a célom kell. Egyedül van ezen a parton, a másik már szemből figyel, csendesen kucorog egy sarokban a tömegtől távol, de minden mozdulást észlel, minden hangot hall, minden cselekvésre reagál.
A víz hideg volt. Így délidőben is sokan indultak neki a távnak. Hangzavar, zászlók lobognak, a hangosbemondó felhívja a figyelmet, hogy a beérkezés után Balatonbogláron hatalmas buli veszi kezdetét az úszók tiszteletére. Csodás gondolat, de nem az övé. Egy kisebb bolyban kezdett el úszni, körötte csupa fiatal, lányok szivárványszín fürdőruhákban, fiúk hosszú úszó sortban, férfiak úszószemüvegben. A tempójában haladt, csak semmi sietség. Egyenletesen vette a levegőt, a karcsapások száma nem haladta meg a percnyi hatvanat, a lábtempó ritmikusan követte a haladási sebességet. Öt kilométer. Sosem úszott le még egyben ennyit. Öt kilométer és még valamennyi. Tengernyi táv. Tudta ezt ő is odaát. Együtt készültek, ő a vízben, a másik a parton. Sosem szólt egy szót, sem ha nem ment olyan jól a felkészülés, nem szidta sem szemmel, sem hanggal, csak csendesen a lába mellé lépett a hazaút során. Egy simító kéz sok mindent képes helyettesíteni, hát még egy simító érzés.
Fél távnál érezte először, hogy valami nincs rendben. Tagjai ernyedtebbé váltak, nehezebben kezdte venni a levegőt, a lábtempója nem tartott szinkront a törzsével. Fáradni kezdett, ennyi volt csupán a jel. Majd három kilométer, nagyon szép eredmény ez is. Hamarosan int egy hajónak, az felveszi, ihat is, ehet is, és könnyedén kiviszik a partra. Nem kell túlzásokba esni. Megpróbálta, nem ment. Fáradni emberi dolog. Sokszor lépni is nehéz, nemhogy úszni elsőre öt kilométert. Jól van ez így, majd jövőre újra megpróbálja. Nem hét nap a világ, több is veszett Mohácsnál. Ilyen közhelyekkel áltatta magát, miközben pontosan érezte, hogy ez most itt nagyon kevés. Érezte ezt ő is. Közelebb lépett a parthoz és feszülten figyelni kezdett. A levegőbe szimatolt, orrába szökött a fröccsenő víz szaga, kettőt fordult a tengelye körül és aprókat vakkantott, majd újra leült. Az úszó továbbra is fáradtnak érezte magát, teste csak sodródott a vízben, mozgása töredezetté vált. Hol az a csónak? De egészen egyedül volt. A körötte lévő térben semmilyen más emberi alak sziluettje nem bontakozott ki. Sem csónak, sem hajó, sem más úszók nem voltak a közelében. Kezdett pánikba esni, teste görcsbe rándult, mozgása lelassult, szinte megmerevedett. Úsztatón felfeküdt az alig hullámzó víz felszínére. Várta, hogy újra erőre kapjon, a célra már nem gondolt.
Hirtelen egy hang szólt hozzá a semmiből.
- Na, mi van pajtikám, hűsölünk? Hogy is van ez? Boglár nem arra van, hanem a másik irányban. Lazítani, mindig mondom, próbálj meg lazítani, nem győzlek tanítani. Hogyan csináld? Kérdezel vissza. Harminc éve pofázok neked mit, hogyan érdemes, és te csupán annyit tanultál meg hogyan kell kérdezni. Azt hiszed ez elég? A föntieknek lehet, de itt a Balaton közepén csak a halak hisznek neked. Lazítani, próbálj meg lazítani, annyi hülye van, legalább te ne játszd el neki k az ostobát. Juszt is máshogy legyél bolond! Annyi lehetőség van hülyének lenni, de nem mindegy hogyan adod a bolondot. Ennyi a különbség. A lábtempód nem az igazi, látszik, hogy keveset gyakoroltad, és a szuflával is akadnak gondok, de sebaj, itt van neked ingyen kórháznak a Balaton. Vagy mégis mennél tovább? Akkor mozdulj, odaát a parton várlak. Próbálj meg lazítani, az istenért, még a végén nekem kell beúsznom érted.
A szél kissé megemelkedett, egy vitorlást sodort felé, segíthetünk, nem, nem köszönöm, az átúszásra jöttem, még versenyben vagyok, minden rendben. Mikor a hajó kissé eltávolodott a hasára fordult és újra egy kellemes, ritmikus tempóban úszni kezdett. Egyáltalán nem érezte fáradtnak magát, az előbbi kimerültségnek nyoma sem volt. Nem haladt gyorsan, de a kezdeti ritmust újra fel tudta venni. A távolban már látta a partot és a megérkezőket. Lassan lehanyatlott a nap és beköszöntött a délután. A víz hűvös volt, de nem elviselhetetlenül. Hullámok alig fodrozták a felszínt, a nap kellemes melegítő ereje a délután érkezésével sem szűnt meg teljesen. Már hallotta újra a hangosbemondót, újra látta a zászlókat. A part mentén nagy volt a nyüzsgés, mindenki szerencsésen célba ért. A mai utolsó beérkező versenyzőt várjuk, pár méter, pár lábtempó és ő is célba ér. Gratuláljunk neki. Éljen, éljen.
Öt kilométer és egy kevés. Utána milyen nehéz elhagyni a vizet, elhagyni a tavat. És mégis mekkora megkönnyebbülés. Gratulálunk Sándor bácsi, ön az legidősebb versenyző, aki ez idáig képes volt átúszni a tavat. Hatalmas siker, országos hírű sporteredmény. Nyolcvan évesen ilyen kondiba lenni, irigylésre méltó. Az idő. Az idő nem lényeges, mindannyian fejet hajtunk a teljesítménye előtt, ha megengedi a helyi tévé egy rövid interjút is készítene önnel. Villogjanak a vakuk, itt az ember, aki legyőzte az időt és az öregséget. Halleluja. De mondja bácsi, miért vállalkozott az ön korában erre az embertelen kihívásra? Megígértem valakinek. Kinek. Az nem fontos, a lényeg hogy megtartottam az ígéretem. Vége az interjúnak? Vége. Hazamehetek? Haza. Viszontlátásra. Viszlát, Sándor bácsi, gratulálunk, ha van lehetősége jöjjön fel a budapesti stúdióba is, leadjuk az esti show műsorban is a hírt miszerint ön egy élő legenda. Az volnék? Én csak megpróbáltam lazítani. Hogy mit tetszett csinálni? Lazítottam. Viszontlátásra. Elindultak. Együtt, egy úton, egy időben és térben. Mint régi jó barátok. Olyan szép ez a nyárvégi erdő, lassan lombjukat hullajtják a fák, érkezik az ősz, érkezik az elmúlás. Csendesen a lába mellett lépdelt a hazaút során. Egy simító kéz sok mindent képes helyettesíteni, hát még egy simító érzés. Ilyenek ezek a kiöregedett vadászkutyák.
Hofi Géza emlékére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése