Forgó idő - In memoriam Békés Pál

Meddő május, halált hozó furcsa látomás
Meghalt Pali, meghalt Békés Pál,
de az nem lehet, apám sem lehetne, olyan fiatal, közben
már feldíszítve a ravatal, közel a kert, a temetői csend,

ott ér téged ez a látogatás, ez a láthatatlan magány.
Fél évszázad, neked ennyi jutott, s egy picivel több,
a ravatal előtt alig felnőtt gyermek, gyermekek, a fiú és a lány.
Ők kit vesztettek vajon el? Ki az, aki visszaadja nekik apát?
Susog ez a langy szél, Isten tudja okát, mit akar ez a tavaszba
szökött önző, akarattal teli, ébredő nyár, hallom, hallom a szavát
ez talán valami dal, valami melódia, a hetvennégyes troli hangja.
Itt jár, a közelben, akár a halál, akár az élet, Csikágó, Pali,
vajon téged ki véd meg? Ki tárja ki majd feléd, hatalmas
ölelő karját, amitől a gyötrő félelem, a halál, mégis megriad
behúzza inas, vádlón merev, színhús nyakát, és elinal a végtelen vonalán
fájdalomba nyilall most a szó, megleptél barát, meg bizony, így elmenni
ilyen hirtelen, köszönés nélkül, ki olvas majd fel nekem,
kinek iszom borát, ki lesz az, kitől széppé nemesedik az eszme,
akinek, ha köszönök, visszaköszön, nem rejti arcát homály, szép szóval betessékel,
tessék itt egy szék, ülj le, mesélj, mi van veled, hogy van a család?
Jól vagyunk, minden rendben Palikám, csak azok az átkozott májusfák,
azok haldokolnak, mint ahogy az ember, ez a sosem ismert félőlény haldokol mindig és mindig: időnek előtte.