Talán maga, William mester sem gondolta volna, hogy a hirtelen ötlettől vezérelt, sebtében papírra vetett tragédiája a "Rómeó és Júlia" ilyen nagy népszerűségnek örvend majd a későbbi korokban. Pedig így lett. Ma már ez a tragédiák tragédiája, szerelmi áruvédjegy, a fiatalság himnusza. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott Shakespeare darab, mind színházban, mind a művészet egyéb területein. Én most két alkotó, két merőben más hangvételű mozija alapján vetem papírra gondolataim, egyfelől a tragédia jellemképei által, másfelől a két alkotó műve alapján.
Pár szót mondanék magáról a műről. Ez egy egészen homogén alkotás a mestertől, cselekmény cselekményt szül, az akció-dikció kapcsolata egyértelmű, az egyes jellemek könnyen felismerhetőek és tipizálhatóak. Olasz környezet, kései középkor, a reneszánsz világa, a lombard céhek, kereskedővárosok uralmi pozíciója sejlik fel, és persze a virágzó reneszánsz kultúra, a művészetek szeretete és élvezete, a költészet, a dal, a humor, a comedia dell’arte rezonáns világa. In medias res, egyből a történetek sűrűjébe csöppenünk, torzsalkodás, zsivaj, lárma, utcai harc töri meg Verona békés nyugalmát. Két harcban álló, egymással gyűlölködő család, a Capulet, és a Montague família esik egymásnak. Régi időkre nyúlik vissza már ez a gyűlölködés, talán már az idejét sem tudja senki sem, ki, hol, miért, kit bántott meg, de a viszály nem csitul. Láthatóan pozícióharc ez inkább, mintsem valamilyen érzelmi sértődöttség. Jó indítás, kellően megmozgatja az emberben a vérkeringést, jobban tud haladni a későbbi cselekménnyel. Címszavakban. Capulet-ék bált rendeznek, ahová a Montague ifjak is belopóznak, és ott szeretett Rómeónk szerelembe esik szeretett Júliájával. Finom feszültségkeltés, halálos ellenségem szeretem, erkélyjelenet. Szerelmi vallomások, civódások, esküvés. Milyen bolondok, és mégis milyen szerethetően nagylelkűek ezek az alig tizenéves gyermekek! Zeffirelli erkélyjelenete zseniális. Lőrinc barát, pazar ötlete, esküvő kell ide, nosza, lesz itten hamar békülés, úgyis lészen, éljen az ifjú pár. A forró napon, jobban forr a bolond vér. Tudja ezt Thybalt és Mercutio is. Később megtudja szegény Rómeó is, amikor barátja felé tér esküvője után. Rossz helyen, rossz időben, Mercutio, Thybalt által vész, a párbaj során, minő véletlen, véletlen seb okozza halálát, annál rútabbul hal később Thybalt, őt a haragra gyúlt Rómeó teríti le. Ámen. Két halott, két gyilkos, de csak az egyik gyilkos van életben. Rómeó, a sorsod száműzetés, el veled, irány Mantova. Ó, jaj, sírja tele gyöngyházfény orcáját Júlia. Balsors bolondjai, meg egy kis carpe diem. Utolsó szerelmetes éjszaka, aztán menni kell. Nincs is többé élet már, ugye Lőrinc barát? Felemészt minket a bú, a sirám. Vagy mégsem? Íme, az üvegcse, vedd magadhoz, s idd meg éjfél előtt, majd negyvenkét órára tetszhalott állapotba kerülsz, addig idehívom Rómeót, aki megszöktet, és elvisz tégedet az örök boldogságba. Balsors bolondjai, mondom. Mondja, és teszi William mester is, a lány a kriptában, a levél Rómeóhoz nem érkezik meg időben, csak a lány halálhíre, azonnal Veronába rohan, holtan találja kedvesét, így magával is végez. Ám az ébredő lány erről mit sem sejt, ó, jaj, halva kedvesem, nem tehetek mást, utánahalok én is. Ámen. Kisírt szemű apák és anyák, hallgatag rokonok. A viszályt a tragédia megszünteti, de az ifjakat már senki sem hozhatja vissza a halálból. Függöny. Ez úgy, ahogy van, zseniális. Nincs rá jobb szó. Megunhatatlan.
Lásd, kedves filmrendezőink is így gondolják, energiát, munkát nem kímélve a darab olvasatába, és interpretálásába vetik magukat. Franco Zeffirelli , a lágy hangú olasz, és későbbi utódja Baz Luhrmann. Talán furcsa egy lapon említeni egy filmóriást, és egy kísérletező friss filmest, de ezt én is csak az alkotás tükrében teszem. Olasz mesterünk abszolút a konvencionális alapok alapján lát a munkához, korhű miliő, mind ruhában, mind a gyártás szintjén, a jellemek abszolút a Shakespeare alapgondolat alapján pozícionálják önmagukat, a szöveg hűen követi az eredetileg papírra vetett gondolatokat. 1968-at írunk, a "vissza a természetbe évtizede", a beat, a diáklázadások kora, a humánum széles alkotóbázist bír maga mögött, az emberek érzelmi, és nem értelmi döntéseket hoznak a mindennapi életben. Nagyon szerethető, és élvezhető Zeffirelli alkotása. Mindenkép, minden scene visszarepít minket egy olyan, számunkra ismeretlen világba, ahol ez a két lánglelkű szerelmes igazán, valójában megmutatkozhat. Leonard Whiting szédületesen jó Rómeó, klasszikus férfiszépség, fiú ideál, Olivia Hussey igazán harmatos Júlia, Michael York pályája elején, kegyetlen, vad Thybalt, John McEnery felejthetetlen alakítást nyújt Mercutio szerepében. ( Magyar hangja Kern András, aki szintén olyan pluszt tesz, ehhez az alakításhoz, ami nem mindennapi, lásd. Máb monológ)
Élveze
Nem így Baz Luhrmann kolléga alkotását. Nagyot ugrunk az időben, megcélozzuk 1996-ot, a kilencvenes éveket, az erőszak és a korrupció évtizedét. Ennek megfelelően fiatal rendezőnk a korrajz alapján pozícionálja a művet. A helyszín már nem az eredeti gondolat, hanem egy remake, Verona beach, pálmafákkal, digókkal, sittesekkel, garázda bandákkal. Itt minden harsány, minden kiált, minden nyugtalan. Erőszak, erőszakot szül. Az idea, ami még Zeffirellinél tetten érhető volt, itt nyomokban sincs jelen. Nagyon hangos ez a film. Brutális képsorok, akarnok ének és énkék, alkuk és megalkuvások jellemzik a nyitóképet. Luhrmann zseniális ötlete, hogy a cselekményt re-aktíválja a kezdő képsorok alapján szinte kudarcba fullad, de a későbbiekben ez némileg tompul, és a képi megjelenítés, és a színészi játék némileg feljavul. Itt is jó a Rómeónk, találó találat DiCaprio a szerepre, ekkor éli fénykorát, mint ifjú titán, és a szexi új arc, Claire Danes is csinoska nimfa, szeretjük őt is, mint Júliát. A többiek igazából epizodisták, nem adnak különösebb pluszt az egészhez, bár maga az alkotógárda igen jó színészcsapatra építi a filmet. Külön taps, hogy Luhrmann az idegen képsorok, vagy cyber képsorok mellé, a mester eredeti, vágatlan szövegét teszi, így jöhet létre az a parafrázis, hogy Rómeó egy full kivilágított medencében teszi meg klasszikus esküvését szerelmének, annak a szerelmének, akinek a buliját egy transzvesztitának öltözött előadó teszi emlékezetessé. Nem más, mint a hipermodern jellemrajzú Mercutio. Szintén hehegtető, ahogy Rómeót egy ecstasy-val spilázzák fel a buli előtt, kissé bódult aggyal és szellemmel esik be a partyra. De ez is belefér. A nagy vicc egésze nem sérül ezekkel az intermezzókkal. Sajnálatos viszont a túlzottan sok giccsbe hajló elem, az amerikanizált uniformis, a lélektelen és bárgyú képek, a kis totálak, a premier plánok, a közhelyesen röhejes megnyilvánulások. Különösen taszító a vége jelenet, a rengeteg csiricsáré kereszttel, a szexista belső térrel, a vörös lámpás negyedre hajazó színvilággal. Ez egy entertainment movie, abban lehet, hogy jó, de önmagában ez kevés. Tipikus esete annak, hogy van egy remek ötletünk,egy irodalmi ikon pozícióban lebegő idea, és pénz, paripa, fegyverrel a seggünk alatt jól elcsesszük az egészet. Míg Zeffirelli, egy homogén, érthető, nyílt filmet tudott, akart forgatni, addig Luhrmann megelégedett, azzal, hogy kellően szagos, és színes legyen a filmje, és hogy kellően kiszolgálja a közönség, az aktuális, publikus tömeg, popcorn szisztémát követő, urbanizált igényeit. Nem lehet. Nem szabad. Az értékeket a helyükön illik kezelni Mr. Luhrmann. Még ha tudjuk, érezzük, hogy a szándék jó volt. A koncepció volt hibás, a kialakítás középszerűsége meg nagyon bosszantó. Még a remek zenei elemek, effekek sem tudnak annyit dobni a filmen, hogy a vállalható kategóriába kerüljön a film. Pár fanatikus, és DiCaprio szexepilje mindig el fogja adni a filmet, ez nem vitás, de a halhatatlanság Shakespeare kezében van, aki jó érzékkel Franco Zeffirelli kezébe adta, annak idején a marsallbotot. Maradjon ez így még sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése