Önéletlányaim - Kettesszámú

Dóri

Dorottya közvetlen Ági után érkezett az egyre felnőttesebbé, pergőbbé váló életembe. Ő volt az új érzés, ami miatt elhagytam Ágit, megszüntettem a távkapcsolatot. Dórival kerek egy hétig jártunk. Egy lakótelepen laktunk, csak nem egy suliba jártunk. De a két iskola közvetlen egymás mellé épült, majdnem. Volt ebből jó kis rivalizálás, néha gyepálás itt, néha gyep...álás ott. Én megúsztam egy erős kőcsatával, plusz én írhattam ki az ellen iskola autóbejárójára: "buzi violások". Ez akkor nagy érdemnek számított, mert egész sokáig kint volt. Azzal az autófestékkel csináltam, amivel apa le akarta fújni a Wartburgot. De mindegy is. Dóri "violás" volt, de a lányok természetesen nem számítottak ellenségnek. A focipályán botlottunk egymásba. Ott lődörgött pár csaj, köztük Dorottya. Szép volt ő is. De nagyon. Ágihoz képest a másik véglet. Szőke, egyenes szálú hosszú haj, nyúlánk termet, szinte pálcika vékony törzs, csodás has, kissé teltebb csípő, sportos, izmos combok. Később modellkedett is, járt az Egyesült Államokban is divatfotózáson. Most szerencsére nem sérültem meg fizikailag, amikor találkoztunk, csupán lelkileg. De annyira, hogy a labdát átrúgtam a rácsozott védőkerítésen, egyenesen az óvoda udvarára, az ott őrző-védő szerepet betöltő Brúnó kutya nagy örömére. Bazi nagy dög kutya volt. Bullmasztiff. Spuriznom kellett előle rendesen, hogy bele ne harapjon a seggembe. Persze, erre mindenkinek nevethetnékje támadt, Dórinak is, naná. Most látom, hogy a kettesszámú önéletlányommal is éppen egy önalázás közben ismerkedtem meg. Ilyen az én formám. Már ekkor sem látták meg bennem a férfit, csak a bohócot. De ekkor még bejött, megérte bohóckodni. Foci után még maradtunk picit dumálni, aztán csak úgy csatakosan, verejtékesen Döme leszólította a csajokat. A leszólító dumára már nem nagyon emlékszem, de akkoriban sokat használta "a ti is ezen a telepen laktok?" nevezetű nagybecsű opust, aminek semmi értelme nem volt, mert alig néztünk bárkit is turistának, aki pár óránál többet töltött volna a társaságunk közelében. Ennek megfelelően gyorsan le is akartak kopni, de valahogy ez nekem nem jött be, és Dóri után siettem, makogtam neki valami idiótát, aztán sarkon fordultam és elszaladtam. Hallottam, hogy nevet rajta, hogy kinevet. Ezt akkor cikinek éreztem, de utóbb kiderült, ez a félénkség volt az, ami megtetszett neki bennem. Vasárnap délután kezdtünk járni, és rá egy hétre vasárnap délután szakítottunk. Egymásnak írt levélben. Én csak azért írtam szakító levelet, mert megtudtam egy barátnőjétől, hogy ő éppen ilyet körmöl otthon, a találkozónk előtt. Hát, akkor nehogy már. A levélben szépen leírta, hogy mi a gond velem, és hogy a kapcsolatunk alatt milyen hibákat vétettem. Párat felidézek most belőlük:
- Nem vártam meg kedd délután, amíg végez a szolfézs órán, helyette elmentem biciklizni a többiekkel
- Belenyaltam a fagyijába
- Szerda délután meghúztam a copfját
- Állítólag csütörtökön, amikor náluk voltam az anyukája mellét bámultam (ez hazugság, a nagynénje dekoltázsát koslattam)
- Beleírtam a füzetébe, ráadásul tollal
- Legalább négyszer a szavába vágtam, és legalább ötször érdektelenül hallgattam mit akart nekem elmesélni
Ilyesmik voltak a levélben. Kis felhőket rajzolt a szélére, alulra meg tóban úszkáló sárga kacsákat. Ezeknek a képeknek nem tudtam megfejteni az üzenetét. Az én levelem jóval egyszerűbb volt.
- Azt hiszem, nem illünk egymáshoz.
Ezt egy emlékkönyvből másoltam ki, rém büszke voltam magamra, mert nagyon okosnak hatott ez a kis mondatocska. Jól is gondoltam, mert végül ő ment haza sírva, én maximum csak hüppögve. Sokat láttam még utána, sőt, egy társaságban is voltunk párszor, kínosan ügyelve arra, hogy ne nagyon érintkezzünk egymással. Még a versenyemre is eljött, erre emlékszem. Amikor a nyakamba akasztották az érmet, mosolygott. Talán akkor már megbocsátott, és büszke volt rám egy picit. Az óta sem firkáltam össze egy lány füzetét sem. Ha kaptam is szakításra jogosító levelet, nem ezt jelölték meg indokként, hanem leginkább azt, hogy egy idióta vagyok. Ezzel sokszor, sajnos egyet kellett értenem.