nyár van, az olívák zöldek és fényesek
a lengedező szélben keserédes illatukat
már messziről érezni lehet
a domb tetőn nyugos alkonyi fény pásztázza
a romok ormán felsejlő gránitba fagyott nőalakot
több nő egyszeri alakján játszik a fény
kariatidák
menny és föld közé zárt köbe fagyott valóság
súlyos teher vállukon
nőre még ilyen teher nem nehezedett az Olümposzon
de a födém mégis áll, erő és valóság
és a sokszorossá vált leány csak tűri csendben
ahogy az élet átjárja méteres köpenye alatt testét
az alkony tört csillanással hajlik meg az oszlopfőn
szinte leborul az éteri csoda előtt
ha valaha is, láttátok már őt?
Erektheion szent fala előtt
ezt az évezredekbe fagyott női lélek temetőt?
Férfi nem teremthet szebb csodát, mint ősidőkbe szaladt
női mivoltának szinte halhatatlan Achilles-sarkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése