Katona József színház, 2010. május
Vajon meddig terjed a barátság fogalma? Mit, hogyan tehet egy barát, egy szellemi társ bajba jutott vagy éppen a hazugság hálójában fuldokló barátjáért? Ibsen ebben a művében ezt a labilis idegállapottal teletűzdelt pontot keresi. Hogy pontosan megtalálja szövetségeket és ellenszövetségeket képez a múltban és a jelenben egyaránt. Műfajteremtő sajátossága révén feszesen és vonalban tartja szereplőinek jellemfejlődését, ha beszélhetünk itt egyáltalán fejlődésről. Az analitikus dráma alapvetős sajátossága hogy egy múltban elkövetett sérelemre igyekszik magyarázatot találni a jelenben, párokkal és ellenpárokkal. Ez a nyiladozó feszültség majd minden Ibsen dráma alapja. A 19. század végén a dráma válságba került. Válságba került, mert a polgáriasodó életmód, a technicizmus megcsömörlött a teátrális színháztól, s mivel egyre jobban pozícionálta önmagát a világban, ezt a képet szerette volna a színpadon is viszontlátni. Érzelmi és játék technikában egyaránt. A lírai szöveg szerepét átvette a prózai attitűd a realista irodalomból áthajolva, a színpadképet, a szereplők jellemi formáit pedig a társadalom, főleg a középosztály képére formálták. Az átalakulás első szellemi vezérei közé soroljuk Ibsent, és munkásságát. A vadkacsa nagyon labilis mű. Labilis abból a szempontból, hogy a főszereplők jellemrajza, mondatkészsége, attitűdje mind-mind valamiféle betegségben szenvednek. Ma már tudjuk, hogy ez a depresszió egyik válfaja, ez az életuntság, letargia, célok nélküli élet, mögötte persze az aktívizmus álcájával. Hjalmar Ekdal a legragyogóbb példa erre. Középkorú, de még fiatal, tettre kész ember, nem él nagylábon, de tisztes polgári létben nevelkedik lánya, felesége Gina pedig remekül vezeti a háztartást. Pénzszűkében ugyan nincsenek, de az életül sokszor nehéz, és küzdelmes. De a látszólagos boldogság alapvetően a helyén van. Ez is egy Ibseni gondolat, a forráspont előkészítése, a múltbeli világ és a jelen világ idealizmusának széttörése, felszabdalása. Voltaképpen Ibsen meggyilkolja szereplőit a jellemfejlődés során, van, akit tragikumában öl meg, s fizikailag is megsemmisül, mások pedig lelkileg hullnak atomnyi darabokra. A vadkacsa a sokat játszott darabok között van számon tartva, mondanivalója ma is teljesen érthető, befogadható, világos. Az Ascher Tamás rendezte előadásban szintén az alapgondolat megvalósulását követhetjük nyomon. Gregers Werle hazatér a hegyekből, a családi fakitermelés vezetését otthagyva újra a városban kíván tevékenykedni, új életet kezdeni. Ebben nagyban számít barátjára, az ifjabb Ekdal-ra aki örömmel veszi ezt a közeledést, és a házában fel is ajánl albérlet gyanánt egy szobát. De Gregers-nek tervei vannak. Pokoli tervei. A darabban ő Ibsen meghosszabbított tollának útmutatója, a központi cselekmények mind az ő jellemrajzára épülnek. Nagyon izgalmas, de egyben mégis plasztikus képeket rajzol meg Ascher, a gondosan válogatott szereplőgárda pedig teljes mértékben hozza a norvég mester által megkomponált érzelmi változásokat. Fekete Ernő a mai hazai színjátszás egyik legtehetségesebb figurája, több emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez, elég csak Moliére Tartuffe-jét, vagy Csehov Ivanov-át említenünk. Még sosem láttam őt színpadon, nagyon vártam már ezt a találkozást. Hjalmar a központi figura, mármint az analízisben, az ő ébredése vagy éppen szürkületbe tartása mozgatja az egész darabot. Hogyan és miként lehet konzekvens az ember egy olyan közegben ahol a hallgatás, a susmus, a múltbéli viszonyok teljes körű elhallgatása a cél? Ekdal szeret élni és szereti az életét, de egyben érzékeny és könnyen reagál a változó érzelmi viszonyokra. Sajnálja kisemmizett apját, de közben meg is érti hogyan jutott el erre a pontra, és nem szánakozik, hanem segít a túlélésben. A motívumok sokszínűségét hozza ebben a darabban Ibsen, a címadó vadkacsa szimbólum, egy adott ponton, a darab központi tragikumában hangsúlyos elemként lép a színre, s ez lesz az a kép amely igazán hat majd Hjalmar Ekdal legbensőbb tudati szintjére. A hallgatás és az elhallgatás hálójában az ifjabb Ekdal lassan a meghasonulás felé tér, s ebből a pszichotikus térből rántja vissza a lánya elvesztése, a vadkacsa halála. Minden pont egy térben fut össze a végzetes pisztolylövés által, de feloldást, megoldást mégsem hoz Hedvig halála, hiszen nem az igazi apja siratja. Vagy ha igen, akkor az csak halálában vált azzá. Kétségtelen hogy némely célok révbe érnek, a modern ember demokratizmusa, igazságkeresése mindenképpen, de az is igaz hogy meddő próbálkozásnak bizonyul egy adott ponton lévő boldogság (még ha látszat boldogság is) teljes körű lerombolása. Nincs mentség Gregers tettére, de egyben mégsem szánjuk őt, mert bűnös igazság mögött mégis valamiféle jó szándékot vélünk felfedezni. Talán az újjászületésbe, az újrakezdésbe vetett hit reménykeltő mivoltát.
http://katonajozsefszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=18172%3Aa-vadkacsa&catid=6&Itemid=5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése