Hét év

Belestem a szobájába, gyermek voltam még
üresnek és csendesnek mutatkozott
a nagypapa szobája volt
nagypapa bohóc volt
hét éve zárva, lakatot tett a szobára halála
hét éve már, igen: hetedik lett ő is
kukucskáltam, sandítottam a kilincs alatt leselkedtem
a papa illatát kerestem, az érzést ami volt, távolbavesző múltbéli kép
a papa szeretett pipázni, a dohányt mindig az asztalfiókban tartotta
levegőtlen présben élt, így él a kiöregedett bohóc
falta a könyveket, öregkorában sem érte el látásának romlása
kalandregényeket olvasott, meg híres klasszikusokat
néha az ölébe is ültetett úgy mesélt, hangja zengő volt mint a szél
a papa szeretett mesélni, együtt élni a történettel, nem mindenki sajátja ez
belestem a szobába, üresnek és csendesnek mutatkozott
a fél szemem a papa holmijain, de sokat búslakodott
de táncolt is, a papa szerette a táncot, a trapéz vonalán
lángba borult teste minden este a manézs felett
olyankor még az oroszlánok is abba hagyták a bőgést
a majmok is csendesebben kurjongattak
mert a papa artista bohóc volt, és kigyóbűvölő is egyben
Indiában tanulta hogyan kell egy csodafakírtól,
de szögekre sosem feküdt fel
a papának isiásza volt, meg reumája, meg hatalmas szíve
itt a szoba, itt van minden emléke, talán a lelke sem futott még világgá
a papa szeretett futni is, de csak a villamos után, hetykén, lazán
itt ezen a mindig álmosnak tűnő Óbudán, reggelente
a surranó hajókat leste a Dunán, mert a papa korán kelt
a papa szolgálati útra is ment, hogy hova nem mondta, de évekig távol volt
aztán csontsoványan jött haza, de hozott anyáéknak ajándékot
ilyen volt a papa, ilyen volt ez a szoba is, hét éve már hogy másmilyen
hét éve már hogy másmilyen az élet, működik a megszoktuk nélküled
leselkedem, várom a papát, várom hogy megjelenik és felolvas nekem