Január - Fergeteg hava
A hófödte csúcsok csendesen fénylenek,
a hegygerincek lankáin sízők suhannak lázasan alá, távoli horizontok magánya sejlik fel, mint egy ősi álmodás ringató szelleme,
a bércek csipkéin pillanón oroz a fagy egy vádló látomást,
s lent a mélyben megremeg egy váratlan indulat,
havat kiált a szél, havat kiált a remény is,
mosolygó hópelyhek hullnak alá a nyugos- ég tejfehér csendjeiből,
a falu szélén, a rétek alján, pirosló gyermekarcok répaorrot szúrnak egy jól megtermett hóember
nevető arcára, a merengő napfény csendesen átjárja a percnyi-boldog ember- lelkeket az örök- tél lassan múlandó perceiben…
Február - Jégbontó hava
Árja szalad a forrásnak, a lét bodzabokra
napfény-trillákat zeng a növő tavasz-ébredő szelekben,
az erdő mélyén a tölgyek lombot fogannak, apró
gyermekarcok nevetik ki a tél martalóc önző képmását
a tarló avítt lélek-göröngyei között, elvonul a haragos,
öreg tél, elvonulnak a fagyos szentek is,
rebbenőn ébred a táj, keresi az elveszett képeit, kincseit, mézízű vonzalmában is szelíd és játékos, pajkosan cserfes mint az első igaz, északi szelek szárnyán érkező, üde tavaszi lehellet…
Március - Kikelet hava
Tépett papíros az úton, hordja, viszi, cipeli
a tavaszi könnyű léptű szél, fent a magosban
vihar szeme villan, hirtelen- érkező zápor
terül szét a fakadó rügyeken, a kaszálón
csendben fodroz a szél egy kis halom szénahalmot,
azt kergeti, új célok felé, az álmodás megbabonázza lázasan a nyugos csöndek
végtelen nagy tudósát, a tavaszi pitypangot,
arrébb megkondul egy lélekharang, virágok röppennek
szét a tér minden vonalán, a bokrok mögött, tanyavilág éltes kapujának tövében, lelkesen virít a füvek alján
egy, az éjszakával ébredt, tüzes tulipán.
Április - Szelek hava
Kajánul vigyorgó szelek robbannak át a hágó
méla nagy szája közt, s futnak ki végtelen terekre,
ébrednek a vicsorgó kábulások, ébrednek a szertelen kedvek,
alattuk a friss zöldekben pompázó mező, ezernyi susogó nesz, ezernyi
lélekharang a tisztás merengő csendjén, egy bükkfán
agg bagoly pózol álmosan, arrébb tóféle, tikkadt tavirózsák
játszanak friss, és szertelen szellők gyermekien pajkos
bozontos képeivel, az álmodás ül a város falain, mintha
egy percre az idő is megállt volna, csakhogy bevárja önnön
újjászületését az életnek, a tavasz hirtelensége és a tél
lobbanó siráma ütközik meg most a lelkekben, kövér szelek
fújnak és lombozzák egy emberi tüdő szűkülő véráramait a város felé
poroszkálva egy öreg, fáradt fiákeren… Hamarosan ébred a táj.
Május - Ígéret hava
Hangok a szélben, hangok a reggelben,
gözölgő kávéillat száll a térben, a sarki kávézók
már megvetették ébredő nyári- kertjeiket, cipők koppanása az aszfalton,
a jólismert képek, egy villamos méla csörömpölése, egy troli
elhaladó képe, az újságárusnál ma is kézbe veszik a népszabit,
s ma sincs senki aki valakit végre egyszer teljesen felszabadít,
dübörgő május illat leng a bérházak falán, az eső mint virágszirom
hull alá a langyos délelőtt omló vonalán, kutyák futnak ki csaholva
kietlen és éltes terekre, az óvodákban gyermekarcok fénylenek, bennük halkan
felsejlik a valamikori értelem tiszta lábnyoma, levest főznek a másodikon egy közeli házban,
lobogó vízben zöldségek fürdenek, a hús is készül már fejest ugrani az ízes lébe, és a munkahelyekre ma senki sem ér be időben, mindenki elkésik, mindenki siet,
csak én állok itt egyedül és magányosan, és bizalmas májusi fényeket kémlelek
a reggel távozó síkjaiban…
Június - Napisten hava
A fény örömódát zeng most a zöldellő lombok felett,
az ágak közt halvány fénycsík mementó, a láz,
melyet a gyarló Napisten folyton megkíván s magának megszerez,
mert ez az a szerelem mely csak nyáron terem, mint ahogy a
cseresznye is mosolyog most, nagy, ringó szemeivel, vissza rám, a kertvégi,
csendes kis fán, s mellette az egres, és a füttyös barack, odébb már a szilva
is lassan kínálja magát, és a meggy ereje sem lankad, szüntelen piroslik parányi alakja,
mint ahogy a vér piroslik az erekben, ó éltető napfény, ó éltető sudár meleg,
fond körém lágyívű hajlataid, fond körém kiterjesztett nagy szárnyaid, ó áldott
június, első nyárnak zajongó látomása, nemes június, mennyi fény az utakon,
mennyi csodás lelemény a tarló lágy csendjei közt, s ma még az is zöldell, ma még minden élet, és minden cselekvés, édes-boldog szertelen nyár, élet fakad
minden öleléseden, élet nyílik a csókjaid után, s itt időz mindig, mint virágok
szirmán fakadt boldog látomás, az ezer színben pompázó életteli szerelem…
Július - Áldás hava
Ezernyi szín a végtelen, ezernyi nyíló szenvedély,
a fénylő napkorong lázasan fut az égen, alant
a búzatáblák tövében alélt tücskök és fényes páncélú bogarak
szenderegnek a hőségben, a fák odvába riadt macska bútt a rekkenő hőség égető tüze elől, a
legelőkön a langy szélben papírsárkányok fénylenek szelíden,
halk remegés fut át a tájon, olyan ez mint amikor a mosolyok
átfordulnak nevetésbe, mégcsak éledez az öröm, még nem lép
be a szférák csendjébe a vágy, még csak halkan lélegzik, pulzál,
bizonyítékokat keres, önmagát keresi születő érzéseiben, s csak remél,
remél szüntelen, és tisztán és nyílón fordulnak a szelíd napraforgók
a felhők mentén születő friss zápor első érkező cseppjeihez…
Augusztus - Újkenyér hava
Erősödik a vásár zaja a dombok alján,
százrét futó ösvények nyíló vonalán
pirosló ajkú leányok incselkednek, a pirosló ajkú legényekkel,
s bort vesznek magukhoz az öregebbek, nagy, éltes fahordókból,
sülteket, és frissen sült kenyeret hordanak szét nagy fatálcákon,
s felettük a nap ébersége ezer színben fürdeti a lomha fövenyen
nyújtózó díszes, faragott asztalokat, mintha minden rezgés, mintha minden
ütem egy felé haladna, a dél kissé lelassít, és bevárja az érkező délutánt,
s a nap fénye nem szűnik lobogni, s közben járnak a lábak, folyik a tánc,
ébred tenger szerelem, ébrednek a naiv vágyak, a szoknyák mélyén rejtező
öntudat lassan alábbhagy, mint ahogy a nap is lassul futásán, s éjjel érkezik
nagyszárnyú csillagokkal, s a völgynek zaja is elhalkul, hazatérnek
a tivornyán ébredt szeretők, hazatérnek a fáradtak, kik mostmár alvók,
halkan szendergők, csak egy pár van még aki fogja a jelen kezét lelkesen,
egy szénaboglya tetejére kiülve, kéz a kezet fogva, nézik a végtelen méteres
édes ég-világ mesélő, színes képeit…
Szeptember - Földanya hava
A fény még nyújtózik a fákon,
de lassan már bánatos őszbe vegyül a táj,
a csenevész bokrokon hajnalban hideg szellő fut át,
nesztelen surrog az élettelen lámpavasakon,
majd megül a falu főterén lévő nagytemplom díszes kőlépcsőjén,
kifújja magát egy percre csak, megpihen benne egy konok álmodás,
megszűnik az éltető varázs, egy titkos lélek-egyesülés
és hangtalan, lelkében nyugalommal útra kél belőle a nyár.
Október - Magvető hava
Pára lebeg a táj felett, köd szitál a lombokon,
a járdán kettőt lép egy bizonytalan álmodás,
fenn a légen nyugodt rend ül, dér csillan a szentek bajuszán,
s a puha mézbarna fövenyen guruló aranybarna levelek,
mint lázas-lelkű pillangók ha perlekednek egymással,
szemközt egy házfalon tábla hirdeti hogy itt az ősz,
karomba karol egy jólismert fuvallat, kalapom lágyan
lengeti a szél, s kopott sínjén (az ősz ritmikus ködén)
villamos csörtet be az álmok képzeletén fellelt
magány-megállóba csendesen…
November - Enyészet hava
Szikár fagy dörömböl a városszéli házak ajtaja előtt,
a réteken riadt hollók perlekednek a téli, fagyos szelekkel,
fent a légen nyugodt rend ül, a tél hangjai kovácsolják egybe
a borzas-álmos lagymatag felhőtengereket, az emberek már
kabátban indulnak el otthonról reggelente, meleg kávéillat
száll a körút hajnali fényeiben, a pékek is omló-foszló kalácsokról álmodnak éjjelente, a Király utcában, egy bérház éltes, agg csendjében hangtalan vacog egy szerelmes pillanat, írás a falon, gondolat a szívben, egy édes- álom csókja a végtelen
kőrengetegben…
December- Az álom hava
Kásásodik már a víz a tó felszínén,
jéggé alakul a világ, fagyot kiált a táj,
halkan, mormolón mereng a pusztai szél,
s fent az erdő mélyén, barlangok mélyibe, összehúzza magán
egyetlen és utolsó cifraszűrét egy bakonyi betyár, egy régi szellem jár
a fák közt, régen halott szerelemről beszél,
a lélek taván illan egy hitehagyott gondolat,
s fent a bércen a gyermeki leánytest végleg hazatér,
ölelő szerelmese forró csókjaival ajkán álmodja tovább a halál
nagy, és végtelenbe nyúló hideg-gyémánt álmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése